Évzáró gondolatok

18:16

Mozgalmas egy évem volt, az biztos. Tavaly októberben indult el a blog, szépen, komótosan. Akkor még nem tudtam, hogy mit is szeretnék, merre induljak, melyik az én utam, aztán olyan tavasz környékén kezdtem megvilágosodni. 



Én mindig is célokat tűztem ki magam elé,  hiszen ezek motiváltak. A szobám fala egy teljes motivációs felület lett, melyben különböző területekre bontottam a céljaimat. Az egyik terület természetesen a blogolás lett. A céljaim között szerepelt facebook és az oldal látogatottságának növelése. Nagyon örülök, hogy már több, mint 500-an kedveltetek engem és el se merem képzelni, ez a szám meddig nőhet, akár lehet több száz, ezer vagy több tízezer is. A weboldalon is szépen gyűlnek a feliratkozóim, napról napra többen vagyunk. Már az oldal megtekintése is bőven 15000 felett van. 


Nekem nagyon fontos ez a blog, már több mint egy éve a minden napjaim részévé vált, hiszen napi szinten foglalkozom vele. Rengeteg új ötletem van, folyamatosan nyitott szemmel járok és szívom magamba az inspirációt. Még mindig nehezen hiszem el, hogy több nívós divatbemutatón ott lehettem, mint például a Budapest Fashion Week vagy a Marie Claire Fashion Days. Továbbá "meghódítottam" az internetes felületeket, hiszen benne voltam a Marie Claire best chic rovatában és szeptember óta publikálhatok az egyik legnagyobb online divatmagazinnak. 


Álmomban se gondoltam, hogy ennyi remek tervezővel találkozok, hogy azt hallom, hogy ismerik a blogomat és meghívást kapok tőlük különböző rendezvényekre. Szerintem ezek egy blogger életében hatalmas elismerések. Beérni látszik az a sok befektetett energia, de még messze az út vége és rengeteg új élmény vár még rám, így izgatott vagyok a jövővel kapcsolatban. 


Jelenleg az egyik legnagyobb célom, hogy egy olyan csapatot hozzak létre a blogra, akik segítik egymást és egy családot alkotnak. Szeretnék a profi fotósom mellé egy sminkest, hiszen bőven akad esemény, melyre az én smink tudásom kevés. 


Idén elindult egy új interjú rovat is, ahol általam tisztelt és kedvelt művészeket ismerhettek meg ti is jobban. Ez jövőre se lesz másként, hiszem még több embert szeretnék felkeresni, akik munkássága inspiráló lehet számotokra. Már több közös projekt is szervezésben  van, melyet jövőre nektek is bemutatok. 


Köszönetet szeretnék mondani két remek fotósnak, Emons Barbinak és Dobó Beának, hogy ennyi remek képet készítettek. Továbbá Papp Mirtillnek, hogy megszülethetett a blog jelenlegi kinézete. De a legnagyobb köszönet neked jár kedves olvasó, hiszen a támogatásod nélkül nem tartanék most itt. Remélem a jövő évben még több élményt oszthatok meg veletek. 


You Might Also Like

0 megjegyzés

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images