Formula 1 x Martini - #martiniracing

17:19

A bloglásban az az egyik legjobb dolog, hogy kaput nyit olyan világok felé, melyeket az ember távolról szemlél. Így volt ez múlt héten is, mikor a MARTINI csapatától lehetőséget kaptam arra, hogy részt vegyek az exkluzív sajtóvacsorán, majd pedig a Formula 1 versenyén.

Ezelőtt még nem jártam a Hungaroringen, ezért boldogan fogadtam a meghívást az egész hétvégén át tartó programra. A szombat este egy zártkörű vacsorával kezdődött a MARTINI jóvoltálból, melynek az exkluzív SPOON hajó adott otthon. Pár óra alatt jobban ismerkedtem a márkával, az italok elkészítésének folyamatával, pillanatokra Olaszországban érezhettem magamat. Az este a KIOSK nevű szórakozóhelyen folyatódott, hiszen a magyarországi Formula 1 futamra különleges meglepetéssel kedveskedett a 150 éves olasz italmárka: a verseny hétvégéjén egy nagyszabású rendezvény keretében mutatta be az új üvegeket és csomagolást. Az eseményre ellátogatók az új formavilág mellett belecsöppenhettek a Martini Racing világába is. Az rendezvény különlegessége, hogy a MARTINI először választott egy fiatal hazai divattervezőt, a DAIGE márka megálmodóját, annak érdekében, hogy munkáján keresztül bemutathassa, mit jelent az italhoz és a motorsportokhoz kapcsolódó igazi olasz életérzés. MARTINI RACING csíkjai a futamok világában már-már művészeti alkotásként tekinthetőek – ami jó részben annak is köszönhető, hogy az olasz vállalat már több mint 40 éve vesz rész a motorsport támogatásában. Ennek személyesen is tanúja lehettem, hiszen vasárnap pár blogger ismerősömmel együtt megnézhettem a Formula 1 versenyét. Kicsit féltem, hogy az autók hangja majd beindítja az otthon jól megszokott alvási ritmusomat (mert, hogy a verseny ideje alatt könnyebben álomba szenderül a tévénéző) ám magam lepődtem meg a legjobban, hogy nyomát sem éreztem fáradságnak, inkább átvettem az emberek izgalmát és rajongást. Köszönöm szépen a MARTINI-nek ezt a csodás élményt, örülök, hogy a részese lehettem!

















Fotó:

You Might Also Like

0 megjegyzés

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images