Fitness Woman

1:27

Ma rászántam magamat, hogy végre lemenjek konditerembe. Sportolni eddig is sportoltam, de a súlyzós edzést csak 2 és fél hónapja kezdtem el barátoméknál, viszont ott csak pár gyakorlatot tudtam megcsinálni, emiatt nem is volt változatos az edzéstervem. Alapnak viszont nagyon jó volt, de ha bomba alakot szeretnék, el kell járnom konditerembe. Mivel Pestszentlőrincen lakom és dolgozom, nem szerettem volna túl messzire menni, így a Nemes Fitness mellett tettem le a voksomat. Öcsém is elkísért engem, hiszen ő már hónapok óta itt edz. Nagyon izgatott voltam, mivel eddig egyszer-kétszer voltam csak konditerembe. Mikor megvettem a bérletet, hevesen vert a szívem, alig vártam, hogy edzhessek, már láttam magam előtt, hogyan is fogok kinézni (bár ahhoz még idő kell, de Rubint Réka fél edzettségével is megelégednék). És ekkor jött a bónusz, az ár tartalmazta a szauna használatot és a személyi edzőt is. Ez kellett nekem, személyi edző. Rögtön meg is kerestem, tud-e nekem segíteni abban, hogy milyen gyakorlatokat végezzek. Együtt megnéztük, hogyan is működnek a gépek, hogyan kell végrehajtani helyesen a gyakorlatokat, hány szériát kell csinálni. 2 és fél órát töltöttem az edzőteremben, mire mindennel végeztünk. El is fáradtam, de ez jól eső fáradság volt. Az edzés végén írt nekem egy edzéstervet és átbeszéltünk minden fontos dolgot. Ha ügyes vagyok másfél óra alatt le tudom nyomni az egész edzés, a kardióval együtt. Mikor hazajöttem, gyorsan megittam egy fehérjeturmixomat. Én a Scitec Nutrition Fourstar Proteinjét használom, mert finom eper-fehércsoki íze van. Lejjebb olvashatjátok, miért is jó ez a fehérje:




FOURSTAR PROTEIN - TEJSAVÓ, KAZEIN, TEJ ÉS TOJÁS FEHÉRJÉK

  • TEJSAVÓ, MICELLÁRIS KAZEIN, TELJES TEJ ÉS TOJÁS FEHÉRJÉK KEVERÉKE!
  • EMÉSZTŐENZIMEK!
  • EGY NAGYSZERŰ TÖBB-CÉLÚ FORMULA BÁRMILYEN IDŐPONTRA!
  • ASZPARTAM-MENTES!
A FOURSTAR PROTEIN 4 nagyszerű állati eredetű fehérje keveréke, amit papain és bromelain emésztőenzimekkel egészítettünk ki. Minőségi fehérjeforrásaink között ott van a tejsavófehérje, a teljes tejfehérje, a kiváló micelláris kazein és a tojásfehérje. Ezek a források különböző aminosav-profillal rendelkeznek, így értelmes dolog kombinálni őket. Ez a formula bármikor alkalmazható a nap folyamán, ideértve a lefekvés előtti időt is. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Fourstar Protein nagyszerűen alkalmas az izomtömeg növelésére. Magas fehérjetartalma hozzájárul az izomtömeg növekedéséhez és fenntartásához, valamint a csontok normál állapotának fenntartásához.* Ezek az állati eredetű fehérjék un. teljes fehérjének számítanak, mivel ellátják a testet az összes szükséges típusú aminosavval.

Aszpartám-mentes formula!

*Tudományosan bizonyított, Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) által engedélyezett állítások.

Használati utasítás: 1 adag FOURSTAR PROTEIN italpor 250 ml folyadékban feloldva fogyasztandó a nap folyamán. Amennyiben szükséges, további adag is fogyasztható.

Allergén információ: Tej-, szója- és tojásfehérjét, glutént ill. mogyorót feldolgozó üzemben készült.

Ízek: csokoládé-mogyoró, vanília, tejcsokoládé, eperkrém, eper-fehércsokládé

Kiszerelés: 500 g (16 adag)



És hát ugye nem elég jól edzeni, jól is kell étkezni. Én ma egy egyszerű receptet készítettem el, joghurtos csirkemellet salátával és édesburgonya pürével. A húst bepácoltam joghurtos-fokhagymás-olajos pácba, majd a hűtőbe tettem. Így 4-5 napig is eláll.

Az édesburgonyával folytattam, megpucoltam és forró vízbe megfőztem, egy kis vegetával ízesítettem. Mikor megfőtt, hozzáadtam egy kevés tejszínt és robotgéppel pépesre kevertem.

Még főtt az édesburgonya, addig elkészítettem a salátát. Összevágtam a paradicsomot, répát, uborkát, retket, feta sajtot és hozzákevertem egy kevés tejfölt is. Igazi fitness ebéd.


























Már nagyon várom a következő edzést. :)

Ha tetszett a bejegyzésem, facebookon is megtalálsz: https://www.facebook.com/MySweetesHeaven?ref=hl

Jó edzés és jó étvágyat!

MySweetestHeaven

You Might Also Like

0 megjegyzés

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images