A Zoe Phobic márkát már akkor is ismertem, mikor még a bloggerkedés magja sem volt meg bennem. Azóta figyelem a munkásságát és az előző hetekben érett meg bennem, hogy felkeressem Szimon Ágnes tervezőnőt. Valószínűleg azért most jutottam el ide, mert az új táska kollekciója nagyon közel áll a szívemhez, imádom a hologramos dolgokat, viszont nehezen lehet hozzájutni ilyen darabokhoz. Már ki is néztem magamnak, hogy melyik két darabot viszem majd meg. 

Mindig is éreztem, hogy nem szeretnék átlagos munkát magamnak. Mivel alapvetően nincsenek hobbijaim, ezért is muszáj a munkámban kiélni az összes őrületet, ami bennem van. Gimnázium elején még őszintén hittem, hogy színésznő szeretnék lenni, de szép lassan rádöbbentem, hogy ez nem nekem való. Rettentően izgulós, lámpalázas típus vagyok, ezért a „magamutogatás” egy másik formáját választottam. A divattervezéssel épp úgy meg tudom mutatni a világnak a gondolataimat, de közvetett módon. Erre a pályára egyébként fokozatosan tértem rá. Először csak rajzolgattam, majd kisebb kiegészítőket készítettem, és csak több év után kezdtem a ruhákkal foglalkozni.

Véletlenszerűen választottam, semmi mögöttes jelentése nincs. Persze utólag megtetszett a két szó eltérő jelentése (Zoe – élet, Phobic – fóbiás). Minden területen szeretem egymás mellé állítani az ilyen ellentéteket. A ruhákban is valami hasonlóra törekszem. Nőies elemeket kombinálok néha futurisztikus, geometrikus, fémes elemekkel. Anyukám eleinte még megjegyezte, hogy semennyire sem passzolnak egymáshoz az általam választott anyagok, aztán lassan ő is rádöbbent, hogy pont ez benne a lényeg.

Ez jó kérdés. Általában nem választok magamnak témát. Nem szeretem iylenekkel korlátozni magam. Azt hiszem leginkább a körülöttem zajló események és az emberek inspirálnak.

Még néhány hete erre azt mondtam volna, hogy a 2013-as Vogue Talent verseny döntőjébe kerülést tartom a legnagyobb sikernek. Most viszont úgy gondolom, hogy amire a legbüszkébb lehetek, az az a szemléletváltás, amin a múlt hónapban átestem. Visszatértem az alkotás öröméhez, és lemondtam a médiának való megfelelésről. Azóta a márka is jobban működik, és én is boldog vagyok.

Elsősorban a 23-28 év közötti, céltudatos, élni szerető, komoly, de titokban mégis huncut fiatal nők a célközönségem. De roppantul boldog vagyok, ha ettől teljesen eltérő vásárlók találnak rám. Ahogy másban sem, ebben sem szeretem korlátozni az alkotást.