Imogen - Interjú

12:48

Mindig is kedveltem az elegáns és letisztult ruhadarabokat, ezért is áll közel hozzám Bajcsai Viki tervezőnő saját márkája, az Imogen. Mikor elkezdtem az új cikk sorozatomon dolgozni, melyben azokat a showroomokat mutatom be, ahol hozzá lehet jutni a haza divattervezők termékeihez, akkor akadtam rá a Black Box-ra és Vikire. Viki olyan mint egy modern úrihölgy, eleganciája belülről fakad, ezt a igényességet pedig a ruhák is visszatükrözik.

Mesélj egy kicsit magadról…
Mindig is tudtam, hogy tervezéssel szeretnék foglalkozni, ezen belül is a nyomott anyaggal való munka foglalkoztatott illetve a kalap tervezés. Sajnos nem jutottam be a MOME-ra, így elvégeztem egy 2 éves OKJ-s képzést, mellett pedig autodidakta módon tanultam meg varrni. Időközben bekerültem egy magyar márkához, ahol a tervező asszisztensekén dolgoztam. Ott érett meg a gondolat, hogy szeretnék egy saját márkát. Ekkoriban ismerkedtem meg Iványi Péterrel, a párommal, aki évek óta egy designer üzletben dolgozott, de érezte, hogy szeretne önállósodni, így minden adott volt, hogy megnyissuk a Black Boxot.



Miért pont Imogen lett a márka neve?
Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen névvel induljon el a brand, de a nagy ötlet tusolás közben ért utol, hiszen Imogen Heap énekesnő szólt a rádióból. Maga a szó keltául lányt jelent, melyet teljesen magaménak éreztem.



Mi az, amit inspirál?
Olyan tervező vagyok, aki nem választ ki egy-egy korszakot, zenét vagy inspirációs alapot. Jellemző rám az ösztönösség, a ruhák fejlődése párhuzamban van a saját fejlődésemmel. Eleinte a sportos vonalat képviseltem, de az utóbbi kollekciók kiegészültek elegáns ruhákkal is. Ma már inkább ezt a vonalat képviselem.



Mi jellemző a tavaszi-nyári kollekciódra?
Az egyik legjellemzőbb tulajdonsága a letisztult vonalvezetés, továbbá szeretem megspékelni a ruhákat különböző anyagok kombinálásával, különleges szabással. Kedvelem a hátul kivágott ruhákat, így ebben a kollekcióban is helyet kaptak. Vannak olyan részek egy nőn, melyeket szeretek hangsúlyozni, ilyen például a kulcscsont vagy a 7. csigolya. 



Mivel jellemeznéd az általad tervezett darabokat?
Ápol és eltakart. Azokat a részeket emeli ki, melyek előnyösek és a kényes részeket pedig háttérbe szorítja. Arra is odafigyelek, hogy több funkciósak legyenek a ruháim, fel lehet őket venni egy esküvőre, munkahelyre vagy éppen egy romantikus sétára a Duna parton.


You Might Also Like

0 megjegyzés

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images