DVA - Interjú

15:40

Az utóbbi időben gyors fejlődésen ment keresztül a DVA magyar márka, és két tervezője, Annamária és Klaudia. Bár kezdetben butikként indultak, mégis a tervezés mellett tették le a voksukat. Jól tették, hiszen fantasztikus kreativitással és egyedi látásmóddal vannak megáldva. 

Hol találkoztatok először egymással?
A találkozásunk sorsszerű volt, többször is ugyanabban a kanyarban estünk ki a wakeboard pályán. Amíg vártuk a mentőcsónakot, beszélgetni kezdtünk és elég hamar kiderült, mennyire egy hullámhosszon vagyunk. Akkor egyébként még mind a ketten a divat szakmától távol eső munkakörben dolgoztunk, Klaudia építészként, én orosz tolmácsként tevékenykedtem. 



Ha jól tudom, nem tervezőként, hanem butikként indultatok... 
Igen, a DVA kezdetben kizárólag import ruhadarabokat árusító butiknak indult; igyekeztünk olyan termékeket összeválogatni (főleg külföldről), melyek biztosan nem jönnek szembe az ember lányával az utcán. Ezt azonban a közönségünk nem igazán akarta elfogadni, így lépésről lépésre, gyakorlatilag “belekényszerültünk” a tervezői szerepbe (szerencsére:)). Az első saját tervezésű és gyártású gymbag-ünk után ma már kizárólag magunk tervezzük és kivitelezzük minden egyes ruhánkat és táskánkat. A DVA-ra ez a fajta spontaneitás továbbra is jellemző maradt. Nem szeretünk semmit sem túlgondolni, vagy rágörcsölni a dolgokra, ez azonban korántsem jelent átgondolatlanságot. Az első ruhakollekciónk is egy hirtelen ötlettől vezérelve készült el, amihez valójában korábban volt meg a divatbemutatónk helyszíne, időpontja, zenéje és a modellek, mint a kollekció maga. Két hetünk voltunk rá, de megcsináltuk és imádtuk. 



Honnan ered a márkanevetek? 
A névválasztást sem agyaltuk túl. Anna félig orosz származású, így szerettünk volna egy hangzatos orosz nevet a márkánknak. A DVA oroszul annyit jelent: kettő. És hát ketten vagyunk.



Milyen anyagokkal dolgoztok szívesen? 
Szeretjük keverni a stílusokat, egy estélyi ruhának szánt anyagot például bármikor felhasználunk egy sportos fazonú hátizsákhoz. Ugyanakkor nagy szarkák vagyunk, imádjuk a fényesen csillogó, hologramos textileket, de azért gondolunk fiúkra, vagy a visszafogottabb vásárlókra is. Az anyagok nemesedése egyébként azonos a márka fejlődésével, mostanában például egyre gyakrabban használunk lakkbőrt vagy különböző szőrméket is, amelyeket a napokban elkészülő téli táskakollekció darabjain láthatnak majd először a vásárlóink.



Fotók: Kőrösi Tamás, We Love Budapest


You Might Also Like

0 megjegyzés

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images