Céltudatos, elkötelezett, született tehetség, ezek a szavak jutottak eszembe Tóth Tamaráról és munkásságáról. Idén lett öt éves márka, ezért, ahogy a kollekció, úgy az interjú is nosztalgikus hangulatot áraszt.

Mesélj egy kicsit magadról és a márka születéséről! 

Nagyon szerencsés embernek tartom magamat, mert amíg a legtöbb ember hosszasan keresgéli a hivatását, nálam egész korán eldöntetett, hogy divattervezéssel szeretnék foglalkozni. A családi anekdoták szerint nagyjából öt éves lehettem, amikor már Dior, Valentino és más nagy nevek skicceit másolgattam az "Ez a divat" nevű magazinból, csak annyi biztos, hogy olvasni még nem tudtam, mert anyu olvasta fel nekem, éppen kinek a munkájából „inspirálódom”. Emlékszem, hogy már az általános iskolában is kaptam amiatt fekete pontot, mert a napköziben a házi feladat helyett inkább a következő kollekcióm megtervezésével foglalkoztam. Az általános iskolában végig rajz szakkörös voltam, aztán a gimiben és az érettségin is természetesen a rajz és a művészettörténet voltak a választott tárgyaim. 2008-ban végeztem a Debreceni Művészeti Akadémián divattervező/stylist szakon, egyből utána pedig Budapestre költöztem megvalósítani az álmait. Az első 1-2 évben csak papíron foglalkoztam a tervezéssel, de kézzel fogható produktum nem volt, többek közt azért sem, mert az időtájt leginkább a napi megélhetésemmel voltam elfoglalva, illetve elvégeztem egy sajtós képzést is. 2010-ben kaptam egy szuper lehetőséget a Divatkreátor című műsorban, a Megasztár 5 versenyzőinek színpadi megjelenését terveztem meg olyan, ma már elismert, rettentő tehetséges emberek mellett mint Sármán Nóri, Kerényi Virág, Kránitz Orsi(Fibula), Cséfalvay Fanni vagy Kiss Márk. A műsor alatt, és után is annyi pozitív és biztató visszajelzés érkezett, ami megerősített abban, hogy ideje elindítani a saját márkámat. 2011 tavaszán debütált az első kollekcióm, amire a mai napig nagyon büszke vagyok, leghíresebb darabja az a lazac színű maxiszoknya, ami szinte az összes hazai magazin oldalait végigjárta már, olyan remek projektekben is helyet kapott mint például a So Delicious Fashion, de nem olyan régen a Cango&Rinaldi kampányában is látható volt, valamint menyasszonyok is előszeretettel bérlik jegyes fotózásokra.

Miből meríted az inspirációt?

Az inspiráció számomra megfoghatatlan dolog, nagyon sok esetben nincsen konkrétan megnevezhető kiindulópont, csak elkezdenek záporoznak az ötletek, és a nagy „katyvaszból” tisztogatom le a vadhajtásokat, nagyon kilógó darabokat. Ha mégis van konkrét „háttérsztori”, akkor általában inkább az érzelmeim vezetnek, nagyon szenzitív személyiség vagyok, legtöbbször konkrét élmények inspirálnak, sőt nagyon gyakran terápiaként élem meg a munkámat. Az alkotás folyamata a béke szigete számomra, amikor visszavonulhatok a saját kis világomba, így amikor kikerül a nagyközönség elé egy kollekció, mindig nagyon érdekes érzés beengedni másokat ebbe a világba, megtapasztalni a reakciókat, visszajelzéseket. Mivel a tervezés mellett más művészeti ágak is egészen gyerekkorom óta érdekelnek, így időnként ez is megjelenő inspirációs forrás, a 2014 téli kollekcióm a táncművészetből, a 2015 tavaszi pedig a festészetből építkezett.

Egy-egy kollekció tervezése kapcsán mennyire fontos a hordhatóság vagy éppen az extremitás? 

A márka alapvetően a ready-to-wear vonalat képviseli, így a legfontosabb szempont a hordhatóság, a kollekcióim legnagyobb részét mindig olyan darabokkal töltöm fel, amik egyszerűen, vagy csak kevés bátorsággal/kreativitással illeszthetőek bele egy alap ruhatárba is. Alapanyagok terén is azokat kedvelem, amik nem igényelnek nagyobb odafigyelést, háztartási körülmények között is könnyen tisztíthatóak, karbantarthatóak. Emellett persze néha használok gyapjúkeverékeket, selymet is, ami kicsit több odafigyelést igényel, de vannak olyan darabok, amelyek egyszerűen megkövetelik a nemesebb alapanyagot. Tapasztalataim szerint egyébként a vásárlóim többségének ez nem okoz gondot, tökéletesen tisztában vannak vele egy adott terméket miért kell tisztítóba vinniük ahelyett, hogy csak bedobnák a mosógépbe, úgy tűnik, csak nekem mániám a praktikusság. Az extremitás nem különösebben jellemző a munkásságomra, de minden kollekcióban megtalálhatóak „showpiecek” is, két okból. Egyrészt van egy nagyon gyakorlatias oka, ezek a látványosabb darabok sokkal erősebb pr értékkel bírnak, hiszen sokat beszélnek róluk, gyakran kérik el őket fotózásra/forgatásra/kiállításra, tehát kvázi ingyen reklámot szolgáltatnak a márkának. Másrészt én is jobban ki tudok bontakozni azokban a darabokban, amiknek a tervezése során nem az lebeg a szemem előtt, ki a célközönség, hol fogja viselni, jól mutat e (a hozzám hasonlóan) átlagos alkatú nőkön is, vagy csak a 190 centis gazellatestű topmodelleken. Ezekben a darabokban sokkal több a szabadság, és az adott kollekció mondanivalója is ezeken a darabokon érződik a legmarkánsabban. Magától értetődően ezek a termékek később nem gyakran kerülnek értékesítésre, hiszen nehezebben emészthetőek, de volt már rá példa, így például a tavaly tavaszi kollekció áttetsző fehér szettje, és a szintén ehhez a kollekcióhoz kötődő fekete átlátszó culotte is gazdára talált.

Mire vagy a legbüszkébb a márka kapcsán? 

Arra, hogy még mindig csinálom. Ez most talán nagyképűen hangzik, úgyhogy megpróbálom kifejteni. Állati nehéz ebben a szakmában érvényesülni és talpon maradni tőke és pr/média támogatás nélkül. Mögöttem pedig egyik sincs. Öt éve debütált az első kollekcióm, úgy, hogy egy civil főállásból finanszírozva, heti 40 óra munka mellett próbáltam meg a márkámat is építgetni, még a kivitelezést is egyedül vittem a modellezéstől a legutolsó varrat levasalásáig. A pr/marketing feladatokról nem is beszélve. Mindez nem panasz, imádom a szakmámat, soha senki nem ígérte, hogy könnyű lesz, mint ahogy én sem gondoltam soha (na jó 6-7 évesen talán még igen, hogy azonnal kapok a fenekem alá egy olajozottan működő vállalatot szorgos hangyahaddal, akik minden feladatot visznek helyettem, nekem pedig csak a kollekciók megálmodásával kell foglalkoznom. Ennek ellenére időnként okoz némi lelki vihart, hogy eltelt öt év, és nem sokban változott a helyeztem. Változatlanul a civil főállásom adja a biztos jövedelmemet, ami a márkából bejön, azt azonnal vissza is forgatom, de eljött az a pont, amikor komolyabb tőkét kellene a márka mögé tennem, ahhoz, hogy fejlődni tudjon, mert azt gondolom, hogy amit pénz nélkül, csak akarattal és szorgalommal el lehetett érni, azt elértem. Innentől költeni kellene a „gyerekre”, sokat.  Jelenleg van egy gyakornokom, aki segít a napi feladatokban, egy varroda, akikkel időnként gyártatok(bár nagyon sok termék még mindig az én kezem alól kerül ki), illetve egy csendestársam, aki egyelőre nem is kifejezetten társ, sokkal inkább egy jó barát, aki sokat segít. Neki egyelőre annyi projekt fut a keze alatt, ami nem teszi lehetővé, hogy komolyabban is foglalkozzon a márkával, de a napokban ülünk le tárgyalni róla, mikortól lehetne teljes értékű csapattag, mert bármennyit is tanultam az elmúlt években, vannak területek, amikhez az ő tapasztalata és tehetsége kell. Nem utolsó sorban pedig ott van a szuper családom és a szerelmem, és a remek (szakmabeli és szakmán kívüli) barátaim, akiknek a támogatása és biztatása nélkül talán már feladtam volna.

Repüljünk 5 évet előre az időben, hol tartana a brand?

Jelenleg nagy változások előtt áll a brand is én is. A hónap végén átteszem a székhelyemet Írországba, és kicsit átszervezem a céget. Ez nem azt jelenti, hogy eltűnök a magyar piacról, csak hogy egy kicsit olyan helyre szeretném koncentrálni, ahol nagyobb a vásárlóerő és a startup vállalkozások támogatottsága is. Bővül a csapat is, hamarosan a teljes gyártás és a pr tevékenység is kikerül a kezem alól, valamint a finanszírozást is szeretném növelni, hogy végre el tudjunk indulni a fejlődés útján. Öt év múlva így terveim szerint már egy olyan vállalkozásról beszélhetünk majd, ami megáll a saját lábán, és a működésén dolgozók bére mellett a növekedéshez szükséges profitot is kitermeli.

Képek forrása: Marie Claire