Szettek jó áron? Lehetséges - 1. rész

12:35

Aki olvasta a Pénz kérdése-e a stílus? című cikket, az már tudja, mi a véleményem a stílusról. Ebben a cikkben pedig megmutatom nektek, nem kell eszeveszett összegeket költeni arra, hogy csinos legyél. A képeken legfőképpen olyan ruhákat fogtok látni, amiket leárazáson szereztem. Összepárosítottam nektek táskákkal, cipőkkel és kiegészítőkkel, hogy teljes out fiteket kapjatok. Csoportokra osztottam őket, aszerint, hogy mennyi pénzből tudtam összeállítani. 

Outfitek 15000 forint alatt


Mivel én blézerfüggő vagyok, így jó pár megbújik a szekrényemben. Ezt a sárga csodát két éve vettem a New Yorkerben. Egyébként leárazásokkor érdemes benézni oda, hiszen nem ez volt az egyetlen ilyen jó vételem, műbőr dzsekiket is hasonló áron szeretem be ugyan itt. A hozzá színben passzoló cipőt tavaly szúrtam ki a Deichmanban, egyből gondoltam, jól fog mutatni a blézerrel.


A rövidnadrágra és táskára egy kínai boltban akadtam rá, mind a kettő egyből nagyon megtetszett. Az ékszereimet általában ebayről rendelem, hiszen sokkal egyedibbek vannak, mint itthon (és nem jön velem szembe az utcán). A szettemet így összesen 12600 Forintból kihoztam.

Blézer: New Yorker 3000 Forint
Cipő: Deichman 2200 Forint
Táska: Kínai 1500 Forint
Rövidnadrág: Kínai 3500 Forint
Ékszer: 1100 Forint
Póló: H&M 1500 Forint




Erre a ruhára már akkor vágytam, mikor először megláttam Vanessa Paradis és a H&M kollaborációjában. A különleges mintája tetszett meg, nyáron ruhának szoktam hordani magassarkúval, télen viszont tunikaként. Most egy hétköznapibb szettben képzeltem el fehér-arany táskával, fehér balettcipővel és arany kiegészítővel. Összesen 11500 Forintot költöttem erre az outfitre.

Ruha: H&M 3000 Forint
Cipő: Kínai 2000 Forint
Táska: Kínai 4500 Forint
Fülbevaló: H&M 2000 Forint




Szeretem a virágokat, így jó pár virágmintás blúzzal büszkélkedhetek. Az egyik kedvencem ez a szürkés árnyalatú blúz, amelyet a H&M-ben vettem még 2 évvel ezelőtt. Azért is szeretem annyira, mert ha magassarkúval és blézerrel kombinálom, akkor remek választás egy elegánsabb estéhez, ám ha sportcipővel párosítom, akkor munkába is fel lehet venni. Én most az elegánsabb verziónál maradtam.


Megmondom őszintén, ezt a cipőt még pár évvel ezelőtti szülinapomra kaptam a barátomtól, de én 36-os helyett 37-es méretett vettem és nagy rám. Akkor szoktam felvenni, ha nem sokat kell benne mozogni, hiszen kicsúszik belőle a lábam. Az egyik legjobb megoldás az, ha kitömöm a elejét vattával. A táskát és az ékszert színben a blúzhoz és a cipőhöz választottam, hiszen mind a kettő rózsaszín. Az egész szett 11000 forintba került. 

Blúz: H&M 3000 forint
Nadrág: Terranova 2000 forint
Táska: Háda 1500
Cipő: Kínai 3500 forint
Ékszer: Ebay 1000 forint

Outfitek 15000-20000 forint között


A trikó egy nyereményjátékon lett az enyém, én voltam az a szerencsés, akinek a nevét kihúzták. Remek szabása van, laza, jó az anyaga, a fesztiválszezon alap darabja lesz nálam. A loafer cipőt a H&M-ben szúrtam ki egy leárazáson és egyszerűen beleszerettem. Sajnos nem olyan kényelmes, mint aminek látszik, ha nem ragtapaszozom körbe a lábamat, feltöri. A szett összértéke 18200 Forint. 


Blézer: Ebay 4000 Forint
Top: Aarion 7700 Forint
Nadrág: Tally Weijl 1500 Forint
Cipő: H&M 1500 Forint
Táska: Kínai 3000 Forint
Ékszer: Ebay 500 Forint



Szeretem a türkizt, tavasszal és nyáron csodálatos outfiteket lehet vele kombinálni. Ebben az összeállításban fehér színnel párosítottam. A blézert még szintén két évvel ezelőtt találtam a West End-ben, az aluljáró szinten. Sajnos a bolt nevére nem emlékszem, a szökőkút környékén található. A hozzá illő nyakláncot, mint minden más ékszeremet, szintén az ebayről rendeltem. A fehér Stradivarius inget 4 évvel ezelőtt szeretem be, amikor ballagtam, bár végül nem ezt vettem fel, de a mai napig nagyon szeretem.


A táska és cipő szintén kínai, az előbbi 4500 forintba, még az utóbbi 2000 forintba került. A nadrágot egy üzlet kirakatában láttam meg, ahol különböző márkájú ruhákat árulnak, vannak hibás darabok is, de a legtöbb utolsó darab, így kedvező áron adják oda. Ezért a Tally Weijl nadrágért 1500 forintot fizettem. Így az outfitem pont 16600 forintból állítottam össze.

Blézer: Kínai 4500 Forint
Blúz: Stradivarius 3000 Forint
Táska: Kínai 4500 Forint
Cipő: Kínai 2000 Forint
Nadrág: Tally Weijl 1500 Forint
Ékszer: Ebay 1100 Forint



Ha tetszett a bejegyzés, facebookon is megtalálsz: https://www.facebook.com/MySweetesHeaven?ref=

Instagram: MYSWEETESTHEAVEN

http://instagram.com/mysweetestheaven

You Might Also Like

0 megjegyzés

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images