Bridget&Olivia - Interjú

8:00

Hétfőn ellátogattam Bridget&Olivia üzletébe, ahol a tervezőpáros egyik felével, Kovács Dórával készítettem nektek egy interjút. Maga a showroom is kitűnt a szürke utcafrontból, hiszen fénnyel árasztotta el az egész utcát. A berendezés éppen olyan letisztult, mint maga a márka.


Már egy ideje figyelemmel kísértem őket, hiszen számomra lenyűgöző, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi mindent sikerült elérniük, úgy, hogy nyáron fejezték be a KREA Kortárs Művészeti Iskolát. Ahogy Dórit megismertem, már értettem miért lettek sikeresek. Nagyon kreatívnak és egyedinek találom az általuk alkotott ruhákat. Dóri egy igazi energiabomba, az egész lényégből árad a pozitív kisugárzás, a márkáról is úgy beszélt, mint a saját gyerekéről.


Miért ez a márkanevet választottátok?


Kovács Dóra: A tervezőtársammal, Staub Timeával olyan nevet szerettünk volna, ami mind a kettőnknek fontos. Imádjuk az állatainak, hiszen szerves részei a hétköznapjainknak, így jött az ötlet, hogy róluk nevezzük el a márkát. Bridget nem más, mint Timi macskája, Olivia pedig az én kiskutyám. Kezdetben sokan le szerettek volna beszélni minket arról, hogy ők legyenek a névadók, de éreztük, hogy ez a megfelelő választás, így a márka négy nőről szól.


Mi a Bridget&Olivia esszenciája?


K.D.:A márka egyik erőssége, hogy a darabjai nagyon jól kombinálhatóak, praktikusak, hiszen ugyan az a ruha egy edzőcipővel sportos, egy magassarkúval pedig már elegáns viselet. Mind a ketten kedveljük az anyagütköztetést, a sportos anyagokat az elegánsakkal keverni. 


Hogyan alakult ki a márka?


K.D.: Timi jogi pályára készült és a mai napig ügyvédként dolgozik. A divat mindig is a szenvedélye volt. A Krea pedig ezeknek megfelelő teret is adott. Én már 14-15 éves korom óta divattervező szerettem volna lenn. Gimnázium után jelentkeztem a KREA Kortárs Művészeti Iskola divattervező szakára, ahol Timivel csoporttársak lettünk. A KREA-ban eltöltött évek alatt mindig egymás alkotásait tartottuk a legjobbnak, ezért is próbáltuk meg a közös munkát.


Mikor dolgoztatok először együtt?


K.D.: A harmadik évben egy formatervezési feladat alkalmával dolgoztunk először együtt. Nagyon egy hullámhosszon voltunk ezért még azon a nyáron eldöntöttük, hogy a diploma kollekciónkat közösen szeretnénk létrehozni. Ez az együttműködés azóta is tart.


Jól kijöttök egymással?


K.D.: Timi pontos, precíz, én szétszórtabb típus vagyok. Jól kiegészítjük egymást minden téren. A mi barátságunk amúgy is jól kezdődött, hiszen mindketten Pécsett születtünk és éltünk egy jó darabig, együtt felvételiztünk, egy osztályba jártunk, és ráadásul még egy utcában is lakunk. A közös munkánkban az is jó, hogy kimozdítjuk egymást a komfortzónáinkból. Van egyfajta folyamatos kontroll azáltal, hogy valaki megmondja, jó-e az, amit csinálsz. 


Mennyire könnyű egy új kollekciót megtervezni?


K.D.: Az új kollekció inspirációja könnyen jön és hamar kitaláljuk a sziluetteket, formákat és az anyagokat is. A legnagyobb nehézséget nem ez okozza.


Hát akkor mi?


K.D.: Nálunk a legnagyobb nehézség az idő. Soha nincsen elég idő semmire. A kollekciók bemutatását igyekszünk a nemzetközi márkákhoz és fashion weekekhez igazítani, de ez sajnos nem mindig sikerül. 


Mesélj egy picit a karácsonyi kapszula kollekciótokról...


K.D.: Kevesebb darabból áll, mint az őszi-téli illetve a tavaszi-nyári nagyobb kollekciónk, viszont S-től L-es méretig megtalálhatóak a Showroomban. A ruhák pikéből vannak, amit világoskék műbőrrel kombináltunk. A pólókon pedig egy-egy kollaboráció eredményei láthatóak. A női pólók mintáját Koncz Kinga tervezte, a férfi pólók printjét pedig Ács Attila. Szeretnénk, hogy minél többen Bridget&Olivia ruhákban töltsék az ünnepeket. 


Még egy fontos kérdés, mit szeretnétek kifejezni a ruháitokkal?


K.D.: Ami a világban történik, hiszen más nőtípus van kibontakozóban, mint mondjuk a 90-es években. Fontos, hogy leképezzük a mai nőt és, hogy alkalmazkodjunk a változó szokásokhoz. Ebben sokan segítenek is nekünk. Nagyon fontos, hogy a márka nem csak kettőnkből áll. Egy nagyon szuper csapat áll mellettünk, akik nélkül biztosan nem boldogulnánk.


Bridget&Olivia tervezőpárosa mindenkit szeretettel vár most csütörtökön egy karácsonyi shopping partyra. A képen a meghívót látjátok, az eseményt pedig ITT érhetitek el.



A márka elérhetőségei:




You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Nekem nagyon szimpatikus a márka, remélem, majd lesz tőlük valamim :-) Az meg még jobban tetszik, hogy az állataikról nevezték el magukat, nagyon aranyos gesztus és szerintem így egyébként nagyon külföldiesen hangzik a márkanév.

    VálaszTörlés
  2. Nekem nagyon szimpatikus a márka, remélem, majd lesz tőlük valamim :-) Az meg még jobban tetszik, hogy az állataikról nevezték el magukat, nagyon aranyos gesztus és szerintem így egyébként nagyon külföldiesen hangzik a márkanév.

    VálaszTörlés
  3. Igen, én is nagyon szeretem az alkotásaikat. Nézz be a showroomjukba, biztos találsz valami olyat, ami tetszik.A név szerintem is jó, az állatkák pedig iszonyatosan aranyosak. ;)

    VálaszTörlés

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images