Táska körkép - Bevállalod?

15:25

Biztos vagyok benne, hogy sokan vártátok a tavaszt, hiszen a napsütés elfeledteti minden gondunk-bajunk. Remélem már elő is vettétek a tavaszi ruhatáratok alapdarabjait, mint például a bőrdzseki, szoknya vagy vékony kis blúz, a cipőspolcaitokon pedig ott sorakoznak az edzőcipők, balerinák és persze az ultramenő loaferek. Ám van egy kiegészítő, mire szintén nagy figyelmet kell fordítanunk, ha egyediek szeretnénk lenni. Kitaláltátok mik lehetnek ezek? 


Hát persze, hogy a táskák. Ez az időszak a feltűnő darabokról fog szólni, minél extrémebb egy táska, annál jobb. A divathetek alkalmával is láthattuk, hogy rengeteg résztvevő egyedi táskával a vállukon érkezett a neves rendezvényekre. 




Ennek az lehet az oka, hogy még a legegyszerűbb szettet is remekül fel tudja dobni egy-egy feltűnőbb darab. Érdemes a színes változatokat keresni, hiszen az elkövetkezendő időszakban még jó szolgálatot tehetnek majd nekünk.




A hazai divatipar bővelkedik olyan tervezőkben, akik táskái szuper egyediek. Az egyik kedvencem Szilas Rita, akit nem kell bemutatnom nektek, hiszen már olvashattátok a vele készült interjút az oldalon. Mostanában több outfit cikkemhez is felhasználtam az ő ruháit. Ennek nagyon egyszerű oka van, imádom őket.




Ha nem feltétlenül szeretnél hazai divattervezőtől vásárolni, akkor viszont figyelmedbe ajánlom a legnagyobb internetes webáruházakat, hiszen ott is jó pár kincsre rálelhetsz. És ne feledd, hogy a jelszó: Minél feltűnőbb, annál jobb!




You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Nekem nagyon tetszenek! Már én is keresgéltem a neten, de még nem nagyon találtam! :)

    VálaszTörlés
  2. Én láttam pár szuper darabot. ;) Nekem most valami feketére lenne nagy szükségem, de amikor keresek, soha nincsen :D

    VálaszTörlés

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images