Cako & Karman - Interjú

9:59

Cakó Kingát, a Cakó ruhamárka megálmodóját és Kármán Orsit, a Karman Jewelry brand ékszerkészítőjét még a közös kollekciójuk bemutatóján ismertem meg személyesen és egyből kialakult egy kölcsönös szimpátia. Szerintem bámulatos, hogy 1-2 év alatt hova jutott mind két márka. Az is példaértékű, ahogy a két teljesen más személyiségű tervező milyen harmóniában tud együtt dolgozni és erősíteni a másikat.


Ha jól tudom, nem ez az első közös kollekciótok...

Orsi: Valóban nem, hiszen tavaly tavasszal is dolgoztunk már együtt a Dualty kapszula kollekción. Kinga által tervezett ruhák lágyak és nőiesek, az én ékszereim pedig karakteresebbek, hiszen grafikus szakon végeztem. A kollekcióra jellemző a fekete-fehér színhasználat, a ruhák printjein pedig az általam készített grafikus minták találhatóak. A kollekció egyik érdekessége, hogy a szabásmintára illesztettük  a printeket. A monokróm Art Deco mintázatot megtörtük a narancssárga és citromsárga színvilággal.



Hol találkoztatok először?

Kinga: Egy hazai designer termékeket árusító üzletben találkozunk először, ahol mind a kettőnk darabjait meg lehetett vásárolni. Ezután a Bálnában tartottak egy divatbemutatót, ahova engem is felkértek, mint tervező. A ruhák mellé szerettem volna egyedi ékszereket, így felkértem Orsit, hogy tervezzen a kollekciómhoz passzoló darabokat. Ehhez főleg féldrágaköveket és fa alapanyagokat használt, egyszerű és letisztult darabok voltak.



A legújabb tavasz-nyári kollekciótok inspirációja miből ered?


Kinga: A tavaszi-nyári kollekció inspirációjának alapja Emil Nolde, német expresszionista festő alkotásai voltak. Anyaghasználatban a lágy, nőies anyagokra fókuszáltam, főleg muszlim anyagot használtam. Orsi ékszerei szintén ezt a nőies vonalat erősítik.

Orsi: Először víztiszta, átlátszó plasztikot szerettem volna használni, de ez nem mutatott olyan jól, ezért tértem át, az opálos változatra. Az egymásra rakodott rétegek adják ki igazán a lágy virág formát. Az ezt megelőző ékszer kollekcióimban mindig nemes anyagokkal dolgoztam, első alkalommal használtam plasztik anyagot, de úgy gondolom, a megmunkálás és a végső forma által ez az anyag is lehet nemes.



Kiknek ajánlod a közös kollekciótokat?

Orsi: A ruhákat mindenképpen a nőiesebb nőknek. Emellett a kiegészítők jól kombinálhatóak, így remek választások lehetnek egy pompás esküvőre vagy egy fesztiválra egyaránt.



Tervezőként milyennek látod hazánkban a designerek helyzetét?

Kinga: Úgy gondolom, sokat fejlődtünk, hiszen 5-6 évvel ezelőtt nehezebb volt a helyzet. A designer termékekre specializálódott boltok sokat segítettek a tervezőknek, hiszen így több emberhez jutnak el a termékeink. A magazinok is jobban odafigyelnek ránk, egyre több divatanyaghoz használnak fel hazai tervezői termékeket. Egy tervezőnek mindig az új szezon kezdése a nehezebb, hiszen ekkor a költségek is halmozottan jelentkeznek. Azt gondolom, megéri hazai tervezők termékeit választani, hiszen egy értéket vásárol vele az ember.

Orsi: Azt is fontos kiemelni, hogy sok tervező személyre szabott szolgáltatással várja a vásárlókat. Nekem is jó pár egyedi megrendelésem van. Akad olyan, aki egy adott ruhához szeretne egy új ékszert, de az se ritka, hogy egy divatmagazin szól, fotózásra készítsek nekik valami. Szívesen teszek ezeknek a felkéréseknek eleget.



Mire vagytok a legbüszkébbek?

Orsi: Egymásra és a barátságunkra.



You Might Also Like

0 megjegyzés

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images