Harkodetty - Interjú

8:00

Hiába van szó fiatal brand-ről, Detty, a Harkodetty márka tervezője remekül ráérzett, hogy mi kell a hazai vásárlóknak. Egyszerű szabásvonalak, kellemes textúrák, mesés anyagok nem kevés kreativitással megspékelve. 

Mikor döntötted el, hogy saját márkát alapítasz?
Már korán belecsöppentem a divat világába, kezdetben modellkedéssel foglalkoztam, de egyre többet gondolkoztam azon, hogy mit is csinálnék a későbbiekben szívesen. A ruhák és a divat világa már kisgyermek korom óta egy nagy szerelem volt számomra, ezért a gimnázium után beiratkoztam az Óbudai Egyetem Könnyűipari képzésére, majd 2014-ben el is indítottam a saját márkámat.




Mi a Harkodetty márka eszenciája?
Mivel most kezd még csak kialakulni maga a márka, ezáltal pedig a stílusom is, de ha válaszolnom kellene, akkor az eklektikus, letisztult, könnyen áttekinthető elegancia lenne a brand eszenciája.



Milyennek képzeled el azokat a hölgyeket, akik a ruháidat viselik?
Nyitott, pozitív, művészi irányultságú, kissé nagyvilági, tudja, merre tart, mit akar és, hogy mi hajtja. Számomra fontos a fix értékrendszer, ezért azt gondolom, a vásárlóim nagy része rendelkezik ilyennel.




Milyen anyagokkal dolgozol szívesen?
Nagy híve vagyok a természetes anyagoknak, azonban hazánkban nehezen elérhetőek a jó anyagok, melyek kényelmesek és hordhatóak is. 



Mit gondolsz a magyarok öltözködési szokásairól?
Szerintem még hosszú út áll előttünk, van hova fejlődnünk,de abszolút felfelé ívelő tendenciát mutat a magyarok öltözködése. Jó látni, hogy a divattal kapcsolatos eseményekre egyre többen feltűnő ruhát vesznek fel, ám a hétköznapokban inkább az egyszerűségre törekszünk. Meg sokan keresik a saját stílusukat, külföldön ott van a légkörben a versenyszellem, hogy jobban öltözzünk, mint mások. Itthon sajnos még az előítélet is megjelenik, ami máshol szabad, az hazánkban könnyen megbotránkoztató lehet.


Fotók forrása: Harkodetty
Mesélj egy kicsit a tavaszi kollekciódról...
A tavaszi kollekcióra jellemző a szűkített vonalvezetés, elegáns és nemes anyaghasználat, a színhasználat főleg a fehér és a sárga árnyaltok kombinálása lesz. Tavaly láttam egy mezőn csodás vadvirágokat, melyek színét szeretném visszaadni a most megjelenő kollekcióban.



You Might Also Like

0 megjegyzés

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images