Judit Takács - Inside Out kollekció bemutató

10:00

Nemrégiben debütált Takács Judit Inside Out névre keresztelt táska kollekciója, mely bemutatóján én is részt vettem. Nagyon siettem, hiszen némi késésben voltam, de szerencsémre még nem kezdődött el az esemény, mikor betoppantam. Gyorsan mentem egy kört, hogy közelebbről is szemügyre vegyem az elkészült darabokat és már akkor megállapítottam, hogy milyen különlegesek az állványokon látható kincsek.

Igen izgalmas formavilággal dolgozott a tervezőnő, hiszen a kollekció esszenciája az ismétlődős strukturális elemek váltakozása és a térélmény hatás, mely visszatükröződik a táskákon. Az inspiráció is igen érdekes, a város ihlette, azon belül a soklakásos társasházak elemeinek ismétlődése. Az anyaghasználat szintén egyedi, a belsőt borító bőr kívülre került, ezzel is egy új dimenzióba helyezve a táska tervezést. A színek helyett inkább a struktúrákra került a hangsúly és persze a különböző méretezésre, találhatunk köztük kisebb-nagyobb darabokat. Eddig is nagy Takács Judit rajongó voltam, de ezen technikai innováció használatával engem teljesen levett a lábamról. Érdemes még megemlíteni a kampány képeket, hiszen azt az élményt adja vissza, hogy egy táska mennyire megváltoztatja az összképet.














Fotó: Gyurkovics Anna
Forrás: Itt találod


You Might Also Like

5 megjegyzés

  1. Jól néznek ki a táskák. :) Nem kötözködésből, de a tervező logója pont úgy néz ki, mint a Tui utazási irodáé. :P :D Ettől függetlenül a munkája szép, igényes. :)

    VálaszTörlés
  2. Takács Judit régóta nagy kedvencem, szerintem ő az egyik legtehetségesebb magyar dizájner.
    Sajnos még egy darabját sem volt módomban megvásárolni, de ami késik, az szerintem nem múlik! :)

    VálaszTörlés
  3. Egyre jobb táskákat tervez, nekem a legutóbbi kollekció is nagyon bejött :-) Remélem, a következő táskabefektetésem egy Judit Takacs lesz a Petrity után!

    VálaszTörlés
  4. Csajok, nekem ez a kollekció nagyon tetszik. Imádom a lakkot, a 3D-s megoldásokat, a letisztult vonalvezetést. Pont ma fotóztunk két darabbal, remélem az outfitek is fognak nektek tetszeni. :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett ez a kollekció. Éljenek a magyar tervezők! :)

    VálaszTörlés

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images